#2 avagy beszéljünk a témaválasztásról


Az elmúlt hónapokban nem egy blogos facebook csoportba kaptam felvételt – vagy én jelentkeztem, vagy pedig más ismerős vett fel. Mivel kíváncsi voltam, mi zajlik mostanság blogger szinten, ezért nem léptem ki a csoportokból, csak hagytam magam úszni az árral.
Biztosan tudjátok néhányan, hogy az utóbbi időben a magyar könyvpiac szeret valós, kicsit lélekbe vágó témákkal foglalkozni, értem ez alatt a családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás, alkoholizmus stb. témáját és ezzel nincs is probléma, mert foglalkozni kell vele. Ha csak így is, de eljut az információ az olvasókon keresztül a közéletbe.

Azt viszont már elkeserítő látni, hogy blogos körökben sokan csak azért szeretnének erről a témáról írni, mert „felkapott”. Az ilyen bloggerek a szememben divatbloggereknek számítanak, és utólag is elnézést kérek a kifejezés használata miatt.

Ha valaki ír valamiről, akkor ne azért akarjon róla írni, mert felkapott, hanem mert tényleg érdekli és akarja!

Csak hogy általános példákat hozzak fel (ezek tényleg általam hirtelen kitalált kérdések, így ha egyezés van, az tényleg a véletlen műve!):
„Hogyha írnék egy lányról, akit az alkoholista anyja nevel fel, az érdekelne valakit?”
„A következő témák közül melyik érdekelne titeket, hogyha írnék róla: alkoholista főszereplő; anorexiás főszereplő; személyiség zavarban szenvedő főszereplő?”
Nehezen álltam meg, hogy a fent felsoroltakhoz hasonló kérdések alá ne írjam le azt a kis litániát, amit most itt összegezve zúdítok a bejegyzést olvasókra.

Nem a témával van a baj, hanem azzal a hányavetiséggel, ahogy kezelik. Bár nem előírás és tudom, hogy sokan nem is teszik, de ha komolyabb témába kezd az ember, akkor ténylegesen foglalkoznia kell vele és nem csak azt nézni, hogy az adott történethez szívesen kommentelnének az emberek vagy szívesen olvasnák még akkor is, ha az egyáltalán nem reális. Az ilyen történeteknél nem csak arról van szó, hogy a fejemben megálmodom, hogy márpedig ennek így kell történnie, hanem komolyan utána kell nézni, komolyan kell venni!

Ne másoknak válaszd a témát, hanem magadnak!

Mindezt összegezve: lehet, hogy valaki nem ért velem egyet egyáltalán, vagy csak részben, vagy az is előfordulhat, hogy teljes egészében, de mindenképp szerettem volna kiadni magamból ezt a dolgot. Sajnos az is megeshet, hogy nem jut el a megfelelő emberekhez az üzenetem, de talán néhányat sikerül elgondolkoztatnom.

Kommentelni, akár levelet írni (93angyal@gmail.com) szabad. Szívesen beszélgetek a témáról, véleményekről, ki mit gondol róla.


Üdv, Kim

2 megjegyzés:

  1. Maximálisan egyetértek veled! Ez ami mostanában felkapta magát blogos körökben, valami hihetetlenül megdöbbentő. Képtelen vagyok megérteni, hogy miért kell úgy írni, hogy elsősorban másoknak ír valaki, és nem önmagától van késztetése írni egy alkoholista, anorexiás, vagy bármilyen más szereplőről.
    Azt hiszem, hogy az, aki az írói létet akarja megélni, de mindenféle közlési kényszer nélkül "alkot", az ne várjon hatalmas eredményeket, mert mindig érződni fog, hogy nem azért ír, mert kikívánkozik a gondolat, hanem azért, mert figyelemre vágyik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál és kaptam egy kis pozitív megerősítést, hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel. Az utolsó mondattal pedig tökéletesen eltaláltad a dolog fő lényegét, amit én is szerettem volna valahogy elmondani - vagy legalábbis valami ilyesmi járt a fejemben -, de megfogalmazni így nem tudtam röviden és tömören.

      Törlés

Ne felejts el kommentelni! :)

back to top